17. fejezet, avagy Aki barátot talál, kincset talál

Tizenöt évesen az ember nagyon sok mindent megtehet. Már nincs akkora szülői felügyelet, ám a gyermeki fantázia még élénken színezi a kalandokat. Ebből kifolyólag a három jó barát nekivágott a közeli erdőnek, hogy a nyári hétvégét sátorozással, pecázással, a világ megmentésével és a lányok kibeszélésével töltse.

Sátor, pecacucc, vadászkés, kóla; ennyire volt szükségük, nomeg arra, hogy Attila tudjon már főzni és hozzon magával minden ehhez szükséges eszközt.

Attila boldogan vállalta magára mindig a szakács szerepét, igaz eddig csak melegszendvicsen éltek. De most ezen a hétvégén, ebben az erdőben igazi kihívás vár rá: bogrács, tűz, felelősség. Már előző nap ki is találta, mit fog készíteni barátainak. Mivel egész héten Bud Spencer és Terence Hill filmeket néztek, így egyértelmű volt, hogy a menü hagymásbab lesz.

A kirándulás előtti nap Attilának volt egy titkos találkája egy különc kis szakáccsal, aki Gour-Mannak nevezi magát, és mindenkit ellát gasztro-tippekkel, -praktikákkal. Annak ellenére, hogy annyira különös volt az egész, hogy Attila nem tudta eldönteni, hogy álmodik-e, figyelte a gasztro-szuperhős minden szavát, minden mozdulatát, hogy ne okozzon másnap csalódást. Így kicsit fáradtan, de magabiztosan bandukolt társai mellett, miközben a friss filmélményeket idézgették hangos kacajok kíséretében.

A tábor leverése után, Attila feltűrte ingujját és nekilátott az előkészületeknek, közben társai gyorsan bevették magukat az erdőbe, hogy utánanézzenek az esetleges ellenséges táboroknak.

Előkészítette a hozzávalókat (kb 8-10 fővel számolt, hogy másnapra is maradjon)

1 kg vörös bab

20 dkg kolozsvári szalonna

kb fél kg füstölt sonka

5-6 gerezd fokhagyma

fél kg lilahagyma

1 db vörös hagyma

só, bors

A babot feltette főni egy félbevágott vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma társaságában, majd alaposan megsózta, borsozta. Miközben a bab főtt, felkockázta a szalonnát és a sonkát, a hagymákat felkarikázta.

Miután a bab nagyjából megfőtt (kb 3 óra), leszűrte, de a bab levét okosan félre tette. Tűzre helyezte a szalonnát, majd miután eléggé kiolvadt a zsírja, rászórta a sonkát is izzadni. Miután kellemesen megizzadt, rárakta a hagymákat, és az egészet lassú tűzön fonnyasztásig párolta. Ekkor visszarakta a missungra a babot, jól átkeverte, majd felöntötte a bab levével.

Rottyanásig főzte, majd friss kenyérrel és erős paprikával tálalta

A fiúk nem győzték lapátolni magukba a babot, igaz ki is fáradtak, mire legyőzték az összes fát a környéken. Miután három fakanál koppant három üres kis serpenyőben, a három jó barát boldogan feküdt hanyatt nyögdécselve. Boldogok voltak, mert barátok voltak, és tudták, hogy aki barátot talál, kincset talál.

- Hát váljék egészségünkre. - mondta Attila, maga sem tudta, miért ezekkel a szavakkal. Azt viszont tudta,  hogy éjjelre nyitva kell hagyni a sátor ajtót.

To be continued....

10. fejezet, avagy a Pizzás

Van, amin nem lehet változtatni. Van, aki elutasít minden újítást, minden változást. Nem szereti a szokatlant. Ezen eszmét követte Zsolti is. Dél körül kelt, megette a tegnapi maradék pizzát, elvégezte a napi elvégezni valót, majd berendelte az aznapi pizzát. Ez volt ő. A Pizzás. Nem szeretett más ételt, nem is akart mást megszeretni. Hiszen a pizza nagyon változatos. Zsolti pedig kipróbált már mindenfélét. Nem volt olyan pizzafutár, aki ne ismerné Zsoltit, a törzsrendelőt.

A Pizzás szerette, hogy ennyien ismerik. Végre voltak olyan barátai is, akik minden nap hoznak neki enni, nem csak hozzá jönnek pizzázni. Mi ez, ha nem igaz barátság? Persze érezte, hogy valami nem stimmel. Sokáig nem tudta megmagyarázni, de érezte, hogy ez így nem az igazi.

Aztán rájött. Rádöbbent a rideg valóságra: egyre kevesebb feltétet tesznek a pizzára, és a tészta is egyre szárazabb... a barátai kispórolják az alapanyagot...

Sokáig csak ült és majszolgatta a tegnapi széleket.

- Nincs szükségem rájuk! - szipogta teli szájjal - majd én csinálok magamnak pizzát!

A nagy elhatározásban megéhezett, így reflexből rendelt egy pizzát. Miközben várta a futárt, már meg is fogalmazta magában, hogyan fogja a szemébe mondani, hogy most rendelt utoljára... Előre mosolygott.

A mosolya azonnal lelohadt, amint kinyitotta az ajtót. Egy ismeretlen, különös pizzafutár állt előtte. Legfőképpen azért volt különös, mert nem volt nála pizzás doboz. Az, hogy köpenyben volt, és szakács sapkában, az nem volt érdekes. De nem volt nála a pizza.

- Na, ez sem kap borravalót. - morogta magában Zsolti.

- Nem pizzafutár vagyok, te lökött! Gour-Man vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek!

- Nekem? Nekem nem kell segítség. Nekem pizza kell.

- Pont ezért vagyok itt. Pizzát fogunk sütni. Saját pizzát!

- Hát jó... - mondta Zsolti nem leplezve csalódottságát, elvégre nem igazán gondolta ő komolyan, hogy ő fogja csinálni a pizzát. Remélte, hogy ez egy jó lecke lesz majd, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Erre megjelenik ez a gondolatolvasó bolond Gour-Manus, aki meg akarja tanítani őt pizzát sütni. Ráadásul nem hozott magával pizzát. Nem lesz ez így jó....

- Natehát! - vette elő szigorúbb hangját Gour-Man. - Megtanulsz pizzát sütni, mert az állítólagos barátaid, akik nem is a barátaid csúnyán átvernek. Nem szorulsz rájuk, mert jobbat, finomabbat és igazibbat tudsz csinálni náluk. Elmondom, hogyan. Gyakorlásképpen Minipizzákat csinálunk:

Hozzávalók 4 főre:

Tésztához:

350 g liszt

1 ek só

kb 2 dl víz

1/2 tasak sütőpor

3 ek olivaolaj

oregano

Szószhoz:

2 paradicsom

1 paradicsomsűrítmény

1/2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

só, bors

oregano

olivaolaj

Feltét:

Lehet bármi! De tényleg!

Itt most sonka és sajt szerepel.

A tészta hozzávalóit egy nagy edényben összekeverjük. Arra figyelünk, hogy a vizet fokozatosan adjuk hozzá, annyit, amennyit a liszt felvesz. Addig-addig gyúrjuk, dagasztjuk, amíg egy kellemesen rugalmas, nem ragacsos tésztagolyóbist nem kapunk.

Félretesszük, amíg megcsináljuk a pizzaszószt.

A paradicsomokat meghámozzuk, kockára vágjuk, és egy turmix gépbe tesszük. Így teszünk az összes többi alapanyaggal is. Alaposan összeturmixoljuk, és már készen is van a friss pizzaszósz.

Visszatérünk a tésztához, amit még több kis golyókra szedünk szét, majd ezeket a golyócskákat kicsi pizzaformákká alakítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, megkenjük a szósszal, rárakjuk a felkockázott sonkát és a reszelt sajtot, majd előmelegített sütőben körülbelül 15 perc alatt elkészül.

- Látod, milyen egyszerű? - kérdezte a szuperhős

- Kevés lesz... - mondta teli szájjal Zsolti, miközben az utolsó előtti minipizzát falta éppen

- Váljék egészségedre! - fogta távozóra Gour-Man, és tudta, hogy még egy embert sikerült beavatnia a sütés nagyszerűségébe.

To be continued...

2. fejezet, avagy a Nagyi főztje

Özvegy Szabóné, Balogh Éva (a családnak csak 'Néni'), öreges, magányos nyugdíjas éveit az unokái tudták csak vidámabbá tenni. Egészen addig, amíg fel nem nőttek, és mar nem nagyon tudtak értékelni a 'Néni' főztjét. Mert bizony ő még főzött. Igazi házias dolgokat, amiket még a anyjától, meg a nagyanyjától tanult. Kiváló főzelékeket, ragukat, vadast, pacalt és egyéb nem mesterséges ételeket tudott összerittyenteni boldogan. Másra nem is volt szükség. Ezekkel a fejedelmi étkekkel évtizedeken keresztül nem volt semmi probléma, eszükbe sem jutott, hogy egyszer majd fejtörést fog okozni, hogy mi kerüljön az asztalra.

Ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez az idő is eljött.

Történt ugyanis, hogy az unokák már nem nagyon látogatták 'Nénit', de ha látogatták is, sohasem kértek enni. Ezek a nemevős látogatások pedig egytől egyig fájdalmat okoztak 'Néninek'. Milyen nagymama az, akinek a főztje nem ízlik az unokáknak? - így ostorozta magát esténként, mielőtt álomra hajtotta fejét. De az unokák már valóban nem vágyták a régi jól bevált fogásokat. "Mi már bemekiztünk, nem kérünk" - mondogatták egyre kerekebb arckifejezéssel. 'Néni' nem értette a bemekizni kifejezést, így csak szomorúan visszatette a cvekkedlit a jégre.

Egyik reggel arra kelt fel, hogy eltökéltség tüze lobbant szívében, és elhatározta, hogy csak azért is fog olyat főzni, amit szeretnek ezek a csibészek!! Ha még egyszer bemekiznek (bármit is jelentsen) örök átkot fog szórni a fejükre, és ezzel egy öreg hölgy sosem szokott viccelni, pláne ha a főztjéről van szó. Otthonkáját magára kapta, büszkeségét félre tette, és telefonon igyekezett megtudni, hogy mit szoktak enni a kedves ifjak. A kapott válasz még jobban elcsüggesztette. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni azokkal a szavakkal, hogy "burger", "bigmakk", "sajtbi" és még számos olyan értelmetlen kifejezés, amit megjegyezni sem tudott. Már abban is kételkedett, hogy jól hallja-e ezeket a halandzsa ételeket, ha egyáltalán ételekről van itt szó. Szépen lejegyzetelt mindent, amit tudott, és maga elé bámult. Most mitévő legyen? Nem léphet vissza, el van határozódva, ez pedig nem történik meg minden nap.

Ő is hallotta már a legendát arról a bizonyos emberről, aki segít főzni a bajbajutottaknak. Sosem hitte volna, hogy neki, özvegy Szabóné, Balogh Évának (a családnak csak 'Néni'), valaha szüksége lesz egy ilyen segítségre.

Ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott,ez az idő is eljött.

Vett egy nagy levegőt, és átment Terikéhez. Ha valaki, ő tudja, hogy lehet elérni Gour-Man-t. Terike  ismer mindenkit. Olyan kiterjedt kapcsolatrendszere van, hogy nincs az az ember,  aki elbújhat előle. Természetesen Terike tudta, hogy 'Néni' átmegy hozzá, mert tudta. Mindent tud. Azon sem lepődött meg, hogy miután a kötelező másfél órás pletykabarter után 'Néni' megemlítette, hogy Gour-Manra van szüksége. Felhörpintette málnaszörpjét és telefonhoz ült. Nem kellett sok idő, mire az egyik barátnőjének a fiának a régi osztálytársának a barátnőjének az anyjának a fodrásza meg tudta mondani, hogy lehet elérni a gasztro-szuperhőst.

Hősünk pedig jött. A már megszokott pontosságával, precizitásával, szerénységével. Útközben minden információt, és szükséges alapanyagot beszerzett, így már nem volt semmi az ellen, hogy egy újabb hőstettet hajtson végre.

"Ha a kölykök "bigmekket" akarnak, "bigmekket" kapnak!" Gour-Man tudja a módját, hogy lehet nagyon könnyen, háziasan kielégíteni az effajta vágyakat valódi nagymama stílusban.

Nincs is másra szükség, mint:

- Szendvicskenyérre

- Különféle sonkákra

- Baconre

- Mustárra

- Tejfölre

- Ketchupra

- Friss jégsalátára

- Paradicsomra

- Sajtra

- Sóra,borsra

A kenyereket enyhén meg kell pirítani, majd a mustár és tejföl fűszerrel való egyvelegét rákenni az egyik kenyérszeletre. A felvágottakat és a bacont szintén meg kell pirítani, a paradicsomot felkarikázni, majd a megkent kenyérre helyezni. Erre kerül a sajt, a ketchup és a salátalevél. Ezt lefedjük egy újabb szelet kenyérrel, amit előzőleg mindkét oldalán megkentünk a mustáros-tejfölös kencével. A előző felpakolási technikát megismételjük, majd ezt lefedjük egy végső szelettel.

 

Háromszögbe vágjuk, beleszúrunk egy-egy olajbogyóval felszerelt szendvicspálcát, és stílszerűen sültkrumplival tálaljuk.

Ez a kitűnő, gyors ám mégis különleges szendvics a Club Sandwich-ek kategóriájába tartozik, amelynek számtalan változata ismert. A fent leírt és elkészített változat már többször is megállta a helyét, így Gour-Man biztos volt abban, hogy a 'Néni' rakoncátlan unokái is vissza fognak térni a nagyihoz, hogy ezt a remek "bigmakkot" élvezhessék.

Özvegy Szabóné, Balogh Éva (a családnak csak 'Néni') szépen lejegyezte, hogyan készül a "Klupszendvics", és közben teljes szívből jövő szeretettel ölelte megmentőjét, aki minden bizonnyal visszaszerezte neki unokáit.

Gour-Man már az ajtóban állt, útra készen, hiszen neki másutt is dolga van. Búcsúzóul szerényen csak annyit mondott:

-Váljék egészségükre!

To be continued...