19. fejezet, avagy a Világmegváltás

Szombat van. 

Akkor pedig program van. Akkor pedig kell valamit vinni. Mégis csak vendégül látnak, nem? Hónapok óta összeülünk szombatonként mi hatan. Néha csak négyen. Kártyázunk, beszélgetünk, iszogatunk. Megváltjuk a világot persze. Amikor a lányok lefekszenek már aludni, akkor váltjuk csak meg igazán. Mi, férfiak. Nincs tabu téma, nincs összeveszés. Kiabálás, anyázás van, de összeveszés nincs. Maximum, ha elfogy a bor, de akkor is csak pillanatnyi a pánik, mert van ott még, ahonnan ez jött…

Ki kéne találni valami újat. Mindig a chips-ropi-szotyi vonalon mozgunk. Jó, a lányok sütnek néha pogácsát, meg zöldséget tunkolunk szószokba. Szó se róla, finom az is, de ha az ember éhes, akkor éhes.  Merugye a világmegváltásban megéhezik az ember… Ki kéne találni valami újat….

Készülődvén az aktuális szombatra, kitaláltam, hogy majd én sütök valamit. Persze semmi komoly, csak valami eszegetős, húsos-sajtos, laktató sós akármit akartam. Nem nevezném süteménynek, holott ami sütőben sül, az sütemény. Innen a neve. De nekem a sütemény az édes, krémes. De ez sós, férfias lesz. A lányok majd néznek nagyot biztosan. Remélem. Legrosszabb esetben pattogtatunk kukoricát…. Abból baj nem volt még.

Konkrét ötlet híján bárminemű receptet kerestem, ami az alapgondolatnak megfelelne. Pogácsát nem akartam, az a lányok reszortja. Én valami többet-jobbat kerestem.

Volt régen valami Gour-Man fazon, aki segített, ha az ember tanácstalanul bolyong a konyhában. Visszajöhetne már igazán. Végre, amikor szükség volna rá… Nem is kellett sokat várnom. Ami azért lássuk be fura és egyben ijesztő is. Másnap a postaládában várt egy levél. Vagyis inkább egy recept. Pont az, amit kerestem. Húsos, sós, nem ördöngős, tökéletes! Aláírásnak csak egy nagy cirádás G betű volt, meg némi lisztes paca. Nem volt nehéz összerakni a kirakóst.

Gyorsan fogtam magam, elszaladtam a boltba bevásárolni a hozzávalókat és nekiláttam…

Mi kell hozzá?

2 csomag leveles tészta

1 csomag bacon (természetesen)

10-15 dkg sonka

15 dkg sajt

2 db színes kaliforniai paprika

mustár

tejföl

só, bors, petrezselyem

2 tojás

A kinyújtott leveles tésztát közepes szélességű lapokra vágni. Egy tortaformát kivajazok (vagy kibélelem sütőpapírral), és körberakom a lapokat, hogy az egyik fele legyen a lapon. A mustárt és  tejfölt összekeverem, sóval, borssal, petrezselyemmel megszórom és az egészet összekeverem. Ezt rákenem a lapokra, majd szépen rárakom sorba az alapanyagokat. A bacont (amit előtte megsütöttem), a sonkát, a paprikákat, és a sajtot jó bőven. Arra figyeljünk azért, hogy ne legyen túlzsúfolt, hogy a tészta másik felét szépen rá tudjuk hajtani. Így is teszünk. Tulajdonképpen egy koszorút kapunk ekképpen. A szélét jól összedolgozzuk, hogy ne nyíljon ki. A tetejét beszurkáljuk és megkenjük felvert tojással. 180°C-os előmelegített sütőben kell kb 20-30 percig sütni, vagy ameddig szép pirult nem lesz a teteje.

 Nem maradt már más hátra, mint beszerezni a bort, és megindulni az újabb világmegváltás felé, de ma kivételesen eszünk valami újdonságot is!

 

Azért majd koccintunk este ennek a Gour-Mannak az egészségére is!

Ahogy a levél hátoldalán láttam:

Váljék egészségetekre!

2. fejezet, avagy a Nagyi főztje

Özvegy Szabóné, Balogh Éva (a családnak csak 'Néni'), öreges, magányos nyugdíjas éveit az unokái tudták csak vidámabbá tenni. Egészen addig, amíg fel nem nőttek, és mar nem nagyon tudtak értékelni a 'Néni' főztjét. Mert bizony ő még főzött. Igazi házias dolgokat, amiket még a anyjától, meg a nagyanyjától tanult. Kiváló főzelékeket, ragukat, vadast, pacalt és egyéb nem mesterséges ételeket tudott összerittyenteni boldogan. Másra nem is volt szükség. Ezekkel a fejedelmi étkekkel évtizedeken keresztül nem volt semmi probléma, eszükbe sem jutott, hogy egyszer majd fejtörést fog okozni, hogy mi kerüljön az asztalra.

Ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ez az idő is eljött.

Történt ugyanis, hogy az unokák már nem nagyon látogatták 'Nénit', de ha látogatták is, sohasem kértek enni. Ezek a nemevős látogatások pedig egytől egyig fájdalmat okoztak 'Néninek'. Milyen nagymama az, akinek a főztje nem ízlik az unokáknak? - így ostorozta magát esténként, mielőtt álomra hajtotta fejét. De az unokák már valóban nem vágyták a régi jól bevált fogásokat. "Mi már bemekiztünk, nem kérünk" - mondogatták egyre kerekebb arckifejezéssel. 'Néni' nem értette a bemekizni kifejezést, így csak szomorúan visszatette a cvekkedlit a jégre.

Egyik reggel arra kelt fel, hogy eltökéltség tüze lobbant szívében, és elhatározta, hogy csak azért is fog olyat főzni, amit szeretnek ezek a csibészek!! Ha még egyszer bemekiznek (bármit is jelentsen) örök átkot fog szórni a fejükre, és ezzel egy öreg hölgy sosem szokott viccelni, pláne ha a főztjéről van szó. Otthonkáját magára kapta, büszkeségét félre tette, és telefonon igyekezett megtudni, hogy mit szoktak enni a kedves ifjak. A kapott válasz még jobban elcsüggesztette. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni azokkal a szavakkal, hogy "burger", "bigmakk", "sajtbi" és még számos olyan értelmetlen kifejezés, amit megjegyezni sem tudott. Már abban is kételkedett, hogy jól hallja-e ezeket a halandzsa ételeket, ha egyáltalán ételekről van itt szó. Szépen lejegyzetelt mindent, amit tudott, és maga elé bámult. Most mitévő legyen? Nem léphet vissza, el van határozódva, ez pedig nem történik meg minden nap.

Ő is hallotta már a legendát arról a bizonyos emberről, aki segít főzni a bajbajutottaknak. Sosem hitte volna, hogy neki, özvegy Szabóné, Balogh Évának (a családnak csak 'Néni'), valaha szüksége lesz egy ilyen segítségre.

Ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott,ez az idő is eljött.

Vett egy nagy levegőt, és átment Terikéhez. Ha valaki, ő tudja, hogy lehet elérni Gour-Man-t. Terike  ismer mindenkit. Olyan kiterjedt kapcsolatrendszere van, hogy nincs az az ember,  aki elbújhat előle. Természetesen Terike tudta, hogy 'Néni' átmegy hozzá, mert tudta. Mindent tud. Azon sem lepődött meg, hogy miután a kötelező másfél órás pletykabarter után 'Néni' megemlítette, hogy Gour-Manra van szüksége. Felhörpintette málnaszörpjét és telefonhoz ült. Nem kellett sok idő, mire az egyik barátnőjének a fiának a régi osztálytársának a barátnőjének az anyjának a fodrásza meg tudta mondani, hogy lehet elérni a gasztro-szuperhőst.

Hősünk pedig jött. A már megszokott pontosságával, precizitásával, szerénységével. Útközben minden információt, és szükséges alapanyagot beszerzett, így már nem volt semmi az ellen, hogy egy újabb hőstettet hajtson végre.

"Ha a kölykök "bigmekket" akarnak, "bigmekket" kapnak!" Gour-Man tudja a módját, hogy lehet nagyon könnyen, háziasan kielégíteni az effajta vágyakat valódi nagymama stílusban.

Nincs is másra szükség, mint:

- Szendvicskenyérre

- Különféle sonkákra

- Baconre

- Mustárra

- Tejfölre

- Ketchupra

- Friss jégsalátára

- Paradicsomra

- Sajtra

- Sóra,borsra

A kenyereket enyhén meg kell pirítani, majd a mustár és tejföl fűszerrel való egyvelegét rákenni az egyik kenyérszeletre. A felvágottakat és a bacont szintén meg kell pirítani, a paradicsomot felkarikázni, majd a megkent kenyérre helyezni. Erre kerül a sajt, a ketchup és a salátalevél. Ezt lefedjük egy újabb szelet kenyérrel, amit előzőleg mindkét oldalán megkentünk a mustáros-tejfölös kencével. A előző felpakolási technikát megismételjük, majd ezt lefedjük egy végső szelettel.

 

Háromszögbe vágjuk, beleszúrunk egy-egy olajbogyóval felszerelt szendvicspálcát, és stílszerűen sültkrumplival tálaljuk.

Ez a kitűnő, gyors ám mégis különleges szendvics a Club Sandwich-ek kategóriájába tartozik, amelynek számtalan változata ismert. A fent leírt és elkészített változat már többször is megállta a helyét, így Gour-Man biztos volt abban, hogy a 'Néni' rakoncátlan unokái is vissza fognak térni a nagyihoz, hogy ezt a remek "bigmakkot" élvezhessék.

Özvegy Szabóné, Balogh Éva (a családnak csak 'Néni') szépen lejegyezte, hogyan készül a "Klupszendvics", és közben teljes szívből jövő szeretettel ölelte megmentőjét, aki minden bizonnyal visszaszerezte neki unokáit.

Gour-Man már az ajtóban állt, útra készen, hiszen neki másutt is dolga van. Búcsúzóul szerényen csak annyit mondott:

-Váljék egészségükre!

To be continued...