Amióta elvált, Ferencünk nem igazán találta a helyét. Az asszonynál maradt a két gyerek, Ádám és Peti, és csak kéthetente töltöttek nála egy hétvégét. Ez igencsak nehéz váltás egy 10 éves szoros családi élet után, de hát ez van. Ha menni kell, hát menni kell. Ferencünk majd megtalálja a maga boldogságát újra. Addig pedig marad a kéthetente való feltöltődés. Jelenleg ez volt számára az egyetlen örömforrás: a Srácok.
Ferencünk mindig lázasan készült ezekre az alkalmakra. Kéthetente kitakarított, mosott, új játékokat vett. Egyetlen egy baj volt mindig is, nem igazán tudott mit adni a gyerekeknek enni. Két napig nem tudnak pizzát, vagy hamburgert enni, mert meglepő módon megunják. Az utóbbi időkben a Srácok hoztak maguknak elemózsiát. Ferencünknek természetesen nem csomagolt az anyjuk. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább állandósultak a "Bezzeganyu" kezdetű történetek, amiknek szintén véget akart vetni, mert nem nagyon élvezte ezeket érthető módon. "Bezzegapus" történeteket akart.
Ezen felbuzdulva a takarítás és hasonló rituálék után nekilódult, hogy bevásároljon mindent, ami a sütés-főzéshez kell. Miután beszerezte az alap konyhai eszközöket, mint a sütő, meg a különböző edények, neki indult az élelmiszer beszerzés legendásan kellemes körútjára.
A baj az volt, hogy azt sem tudta, merre, hogyan, mit, mennyit, miért. Miközben járt-kelt a piacok és bevásárlóközpontok világában megpillantott egy ismerős alakot. Nem tudta hol, mikor látta, az is lehet, még nem látta, de érezte, hogy ismeri, és oda kell menni hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a furcsa szakácsruhás férfi is őt nézte.
- Jónapot, ne haragudjon, de miért olyan ismerős nekem? - kérdezte a szatyrokkal felszerelt Ferencünk.
- Gour-Man vagyok. Segíteni fogok. Megtanítalak olyan ételt készíteni, amitől a gyerekeknek leesik majd az álluk. Épp úgy, mint most neked.
Ferencünk épp hogy visszanyerte figyelmét az ámulatból, hogy mi is történik éppen, azon kapta magát, hogy a szatyrai tele vannak a szükséges élelmiszerrel. Hallott ő már róla, hát persze. A gasztro-szuperhős. Valamiért mindig úgy képzelte, hogy éjjel dolgozik, mint a legtöbb normális szuperhős. Sohasem gondolta volna, hogy szembejön vele pont akkor, amikor neki épp segítségre van szüksége.
- Egy nagyon hagyományos, ámbár közkedvelt Brassóit fogunk csinálni. Nem lesz csalódás, bízhat bennem! - bátorította Ferencünket Gour-Man.
Hazaérvén számba vették a bevásárlást (4 adagra való):
1 kg sertés lábszár
10 dkg kolozsvári szalonna
20 dkg vöröshagyma
2 fej fokhagyma
1 szem paradicsom
1 szem paprika
1,5 kg krumpli
só, bors
húslé (húsleves kockából is lehet)
Gour-Man és Ferencünk az alábbiak szerint láttak neki a munkálatoknak:
A különféle alapanyagokat nagyjából egységes kockára aprították.
A krumplit zsírral bekenték (lehet olajjal is, de zsírral finomabb), fokhagyma darabkákkal és sóval egyetemben sütőbe helyezték, hogy ott elősüssék. Közben a szalonnát kiolvasztották, megfonnyasztották rajta a hagymát, ráhelyezték a felaprított paradicsomot, paprikát, hogy ez egy igazán kellemes alapot kölcsönözzön a készülő ételnek. Belehelyezték a felkockázott húst, sóval, borssal, fokhagymadarabkákkal alaposan megfűszerezték, majd elkezdték pörkölgetni, húslével fölengedve főzögetni.
Fontos, hogy se a krumpli, se a hús ne készüljön el teljesen, mert a végleges fázist együtt, összekapaszkodva tehetik csak meg.
Miután a krumpli félig-meddig megsült, és a hús is már nagyjából késznek minősíthető, összeöntésre kerülhet sor, hogy még egy kis fokhagymás fűszerezéssel végleg összepiruljanak a sütőben.
- Hát ez... - keresgélte a szavakat Ferencünk
- Ez a Brassói. Igazi klasszikus.
- Köszönöm! Ezt soha nem tudom meghálálni... már hallom is a "Bezzegapus" történeteket... - merengett el könnyes szemmel képzeletében a kissé önbizalom hiányos apuka.
- Váljék egészségükre. - mondta Gour-Man, és Ferencünket révedve hagyva távozóra fogta.
To be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése