10. fejezet, avagy a Pizzás

Van, amin nem lehet változtatni. Van, aki elutasít minden újítást, minden változást. Nem szereti a szokatlant. Ezen eszmét követte Zsolti is. Dél körül kelt, megette a tegnapi maradék pizzát, elvégezte a napi elvégezni valót, majd berendelte az aznapi pizzát. Ez volt ő. A Pizzás. Nem szeretett más ételt, nem is akart mást megszeretni. Hiszen a pizza nagyon változatos. Zsolti pedig kipróbált már mindenfélét. Nem volt olyan pizzafutár, aki ne ismerné Zsoltit, a törzsrendelőt.

A Pizzás szerette, hogy ennyien ismerik. Végre voltak olyan barátai is, akik minden nap hoznak neki enni, nem csak hozzá jönnek pizzázni. Mi ez, ha nem igaz barátság? Persze érezte, hogy valami nem stimmel. Sokáig nem tudta megmagyarázni, de érezte, hogy ez így nem az igazi.

Aztán rájött. Rádöbbent a rideg valóságra: egyre kevesebb feltétet tesznek a pizzára, és a tészta is egyre szárazabb... a barátai kispórolják az alapanyagot...

Sokáig csak ült és majszolgatta a tegnapi széleket.

- Nincs szükségem rájuk! - szipogta teli szájjal - majd én csinálok magamnak pizzát!

A nagy elhatározásban megéhezett, így reflexből rendelt egy pizzát. Miközben várta a futárt, már meg is fogalmazta magában, hogyan fogja a szemébe mondani, hogy most rendelt utoljára... Előre mosolygott.

A mosolya azonnal lelohadt, amint kinyitotta az ajtót. Egy ismeretlen, különös pizzafutár állt előtte. Legfőképpen azért volt különös, mert nem volt nála pizzás doboz. Az, hogy köpenyben volt, és szakács sapkában, az nem volt érdekes. De nem volt nála a pizza.

- Na, ez sem kap borravalót. - morogta magában Zsolti.

- Nem pizzafutár vagyok, te lökött! Gour-Man vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek!

- Nekem? Nekem nem kell segítség. Nekem pizza kell.

- Pont ezért vagyok itt. Pizzát fogunk sütni. Saját pizzát!

- Hát jó... - mondta Zsolti nem leplezve csalódottságát, elvégre nem igazán gondolta ő komolyan, hogy ő fogja csinálni a pizzát. Remélte, hogy ez egy jó lecke lesz majd, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Erre megjelenik ez a gondolatolvasó bolond Gour-Manus, aki meg akarja tanítani őt pizzát sütni. Ráadásul nem hozott magával pizzát. Nem lesz ez így jó....

- Natehát! - vette elő szigorúbb hangját Gour-Man. - Megtanulsz pizzát sütni, mert az állítólagos barátaid, akik nem is a barátaid csúnyán átvernek. Nem szorulsz rájuk, mert jobbat, finomabbat és igazibbat tudsz csinálni náluk. Elmondom, hogyan. Gyakorlásképpen Minipizzákat csinálunk:

Hozzávalók 4 főre:

Tésztához:

350 g liszt

1 ek só

kb 2 dl víz

1/2 tasak sütőpor

3 ek olivaolaj

oregano

Szószhoz:

2 paradicsom

1 paradicsomsűrítmény

1/2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

só, bors

oregano

olivaolaj

Feltét:

Lehet bármi! De tényleg!

Itt most sonka és sajt szerepel.

A tészta hozzávalóit egy nagy edényben összekeverjük. Arra figyelünk, hogy a vizet fokozatosan adjuk hozzá, annyit, amennyit a liszt felvesz. Addig-addig gyúrjuk, dagasztjuk, amíg egy kellemesen rugalmas, nem ragacsos tésztagolyóbist nem kapunk.

Félretesszük, amíg megcsináljuk a pizzaszószt.

A paradicsomokat meghámozzuk, kockára vágjuk, és egy turmix gépbe tesszük. Így teszünk az összes többi alapanyaggal is. Alaposan összeturmixoljuk, és már készen is van a friss pizzaszósz.

Visszatérünk a tésztához, amit még több kis golyókra szedünk szét, majd ezeket a golyócskákat kicsi pizzaformákká alakítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, megkenjük a szósszal, rárakjuk a felkockázott sonkát és a reszelt sajtot, majd előmelegített sütőben körülbelül 15 perc alatt elkészül.

- Látod, milyen egyszerű? - kérdezte a szuperhős

- Kevés lesz... - mondta teli szájjal Zsolti, miközben az utolsó előtti minipizzát falta éppen

- Váljék egészségedre! - fogta távozóra Gour-Man, és tudta, hogy még egy embert sikerült beavatnia a sütés nagyszerűségébe.

To be continued...

9. fejezet, avagy a Kölyökidő

Jocó volt a főparancsnok, mint mindig. Laci a kisparancsnok, Andris pedig a közlegény, mert ő volt a legkisebb. Ha majd idősebb lesz, mint a testvérei, ő is lehet parancsnok. De addig ő a közlegény. 

Ezen a napon az eddiginél is különlegesebb feladat várt rájuk: meg kellett menteni a világot. Ez a feladat mindegyikük legjobb tudását kívánta. A világ az egész nappali területét jelentette, egészen a erkély ajtóig. Oda ugyanis nem mehettek ki, mert a kilencediken laktak, és Jocónak tériszonya volt. Tehát a nappalit kellett megmenteni, méghozzá sietősen, mert ötkor jönnek a Szülők, és akkor már nem lehet világot menteni, ez köztudott.

A világ megmentése igazából már rutinmunka volt a számukra. Naponta mentettek meg világokat, tegnap például a konyha és fürdőszoba világát, múlthéten pedig a hálószobát. A haditerv pedig a jól megszokott bukfenc-taktika volt, vagyis Andris, mint közlegény előreveti magát az ajtóból, eldobja a gránátokat, ám egy ellenséges katona lövedéke miatt elesik, és elmegy megcsinálni a szörpöket. Közben Jocó és Laci két oldalról közelíti meg a nagy kanapét, és sortűzzel fedezik magukat. Ekkor hirtelen Jocó, a főparancsnok előrebukfencezik fénysebességgel és kiszabadítja a hintalovat. Laci a foglyokat szabadítja ki a könyvespolc mögött.

Cirka három óra alatt végeznek az összes ellenséggel, kiszabadítanak mindenkit, megemlékeznek Andrisról és boldogan szörpöznek a kanapén és büszkén tekintenek a csatatérre, ahol a sok ellenséges könyv, ruha, függöny, váza, és egyéb gonosz teremtmény hevert holtan.

- Ebből megint baj lesz. - mondta bölcsen a főparancsnok nagy rutinnal.

- Mit javasol parancsnok úr? - kérdezték a többiek

- Elterelés! Sütünk valamit, ahogy Anyu szokta. A jó és rossz viselkedés kioltja egymást, így olyan lesz, mintha nem történt volna semmi! - fejtette ki ördögien ravasz tervét.

- Hogy kell sütni? - szólalt meg Andris, a közlegény a maga kis naiv aggodalmával.

- Majd Gour-Man segít! Ő mindig segít... - hangzott el a reménnyel teli válasz a főparancsnoktól.

És milyen igaza volt! Gour-Mant elérte a segélykérés, és csodával határos módon már ott is állt az ajtóban teljes menetfelszereléssel.

A gyerekek egy csöppet sem lepődtek, csak Andris, de ő még csak közlegény. Gour-Man bácsi pedig ünnepélyes keretek között ideiglenesen átvette a főparancsnokságot Jocótól, és hozzálátott a Narancskrémes csokitorta hadművelethez.

Felszerelés 8 főre:

Tortához:

120 g keserű kakaópor

150 g vaj 

50 g porcukor

300 g kristálycukor

120 g liszt

6 tojás

1 dl olaj 

2 tk vanília aroma

A krémhez:

3 dl narancslé (+ egy kis Cointreau a felnőtteknek)

1 narancs reszelt héja

1 csomag vaníliapuding

1 púpos ek krémsajt

2 dl felvert tejszín

1 jó marék mazsola (alkalmasint elhagyható)

200 g fehér tortabevonó a tetejére

A haditerv:

Először a tortát készítjük el.

1.Kivajazzuk, kilisztezzük a tortaformát.

2. Vajat olvasztunk,  majd belekeverjük a kakaóport és a porcukrot

3. 2-3 ek vízzel felöntjük, majd kis lángon összeolvasztjuk.

4. Egy nagy  tálban géppel összekeverjük a többi hozzávalót: a lisztet, a kristálycukrot, a tojásokat, az olajat és a vaníliaaromát.

5. Ehhez öntjük hozzá a kakaós masszát és simára keverjük.

6. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

Miközben sül a torta, elkészítjük a krémet:

1. A narancslevet felmelegítjük, majd felfőzzük a pudingporral (felnőtteknek Cointreau-ja most kerülhet bele).

2. Hozzáreszeljük a narancshéjat, belekeverjük a krémsajtot és a felvert tejszínt.

3. Jó alaposan összekeverjük

Miután elkészült a torta, középen vízszintesen kettévágjuk. Az alsó részt megkenjük a krémmel, megszórjuk mazsolával, majd ráhelyezzük a tetejét. 

Az egészet bekenjük még egy kis narancsmasszával, majd alaposan befedjük a gőzfürdőn felolvasztott fehércsokival.

A szülők érkezéséig hűtőben tároljuk.

- Brilliáns! - Ujjongtak a fiúk -  Miénk a győzelem!

- Akkor fog igazán jól esni, ha a csatatér visszaváltozik nappalivá. - Lombozta le a srácokat a számukra már nem is annyira jófej szuperhős. - Gyerünk, pakolás! - adta ki utolsó parancsát az ideiglenes főparancsnok.

A fiúk pedig lázasan nekiláttak pakolni, de mindegyikük a tortára bírt csak gondolni. Gyomruk korgása és nyáluk állandó visszanyelésének zaja pedig elnyomta amint Gour-Man kilépett az ajtón.

- Váljék egészségetekre! - mondta mosolyogva, és szerényen tisztelgett a bajtársak felé.

To be continued...

8. fejezet, avagy A visszatérés

Kovács Albertről mindenki tudta, hogy remekül főz. Barátai vele példálóztak, mindenkori barátnői büszkék voltak rá, anyukák hozzá jártak receptért. Ő volt BezzegAlbi. Albert pedig élvezte ezt. Szerette a népszerűséget, hogy őrá mindig lehet számítani, hogy volt valaki.

Az, hogy magától sosem tudott főzni, azt már nem zavarta. Receptes volt ő mindig is. Persze ezt senki nem tudta. Kottából főzött. Értette, érezte a szakácskönyvek betűit. Ízlelte a leírt szavakat, mélyen szippantva olvasgatta a hozzávalókat.

Egy forró nyári napon BezzegAlbi éppen hazafelé tartott a piacról, amikor az lakástulajdonosok legnagyobb félelmével találta szembe magát: ajtó feltörve, lakás kipucolva. Mivel régen rendszeresen olvasott krimit, rögtön tudta, hogy betörtek hozzá. Azt is rögtön észrevette, hogy oda lett minden receptkönyve, jegyzete. Az, hogy hol van a TV, a HiFi, meg a többi masina, annyira nem is tűnt fel neki. De a receptek! Az élete, a renoméja. Belépett a konyhába, és felpakolta az asztalra a bevásárlást: 2 szép nagy csirkemell, lilahagyma, bacon, fokhagyma, vaj, sajt, méz, balzsamecet, fahéj, valamint egy kis fröccsnek való a meleg miatt.

Bekeverte a fröccsöt, amíg még hideg a szóda, és elkeseredetten leült a konyhakőre. Mit is akartam én főzni? Mi is volt a receptben? Hát ez volt az ő átka: nincs recept, nincs BezzegAlbi. A problémát csak tetézte, hogy cselekednie kellett, mert a hűtőt is elvitték, a csirke pedig nem várhat. A lakás ügyével majd ráér utána foglalkozni, elvégre az nem romlik meg.

A második üveg bor elfogyasztása után, merthogy természetesen többet vett a nagy melegre való tekintettel, még mindig a konyhakövön ült, mellette a csirke, hogy az is hűljön valamelyest, és egyre tompábban kattogott az agya. Fogalma sem volt, mit kell kezdeni az alapanyagokkal, hogyan kell recept nélkül dolgozni. Bizony, bajban volt.

Arra ébredt, hogy kopognak. Ez azért volt érdekes, mert nem volt már zár az ajtón, sőt szinte ajtó sem volt. Készséggel kinyitotta, és azon már meg sem lepődött, hogy az egyre híresebb és kedvelt szuperhős, Gour-Man áll az ajtajában.

- Hát te meg?

- Jöttem segíteni.

- Hol jártál eddig? Azt mondták, eltűntél és már nem segítesz az embereknek.

- Dolgom volt, de visszatértem. - a visszatértem szót sokáig visszhangozták az üres falak.

Ezzel le is rendezték ezt a kérdést, és munkához is láttak. Hősünk természetesen hozott friss csirkét, mert amit Albert hozott, már nem volt igazán friss. Felhörpintették a maradék kis fröccsöket, és átbeszélték, hogy az alapanyagokból mit lehet összehozni: sajttal töltött csirkemell bacon kabátban, hagymalekvárral és kukoricás rizzsel. Albertnak már derengett valami, de lehet, hogy csak a fröccs okozta ezt.

Gour-Man pedig összerakta a hozzávalókat (4 főre):

A csirkéhez:
2 teljes filézett csirkemell
30 dkg trapistasajt
8 szelet bacon
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors

A hagymalekvárhoz:
1 kg lilahagyma
2 ek vaj
4 ek méz
3 ek balzsamecet
1 ek só
2 kk kakukkfű
1 kk fahéj
2 dl víz
2 dl száraz vörösbor

A húst alaposan megmossuk, megtisztítjuk, majd kiklopfoljuk. A sajtot felkockázzuk.

A jól kilapított húsokat sóval, borssal befűszerezzük, ráhelyezünk egy keveset a sajtból, majd batyut formálunk belőle, amit bacon szeletekkel csomagolunk be.

Tepsibe helyezve kis pohár vizet öntünk alá, fokhagyma gerezdekkel pakoljuk körbe, és 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 30-40 perc alatt pirosra sütjük. A bacon pirulása és a hús villával való ellenőrzése nélkül ne vegyük ki a sütőből!

A sütési idő tökéletesen elég a hagymalekvár elkészítéséhez:

A hagymát szeletekre vágjuk, vajon elkezdjük párolni. Amikor már puha, ráöntjük a mézet és kicsit karamellizáljuk vele. Ezt követően a balzsamecettel megrottyantjuk, és a fűszerekkel alaposan átkeverjük. Nem marad más hátra, mint felönteni vízzel és borral, és jó alaposan (kb. 20 perc) készre főzni.

Igény szerint kukoricás rizzsel tálaljuk.

BezzegAlbi érezte, hogy visszatért az életkedve. Mit neki az üres lakás, ha ilyen csoda került az asztalára! Gyorsan leírta a receptet, és elhatározta, hogy mostantól meg is fogja őket tanulni.

Gour-Man pedig lehörpintett még egy pohárka fröccsöt, a nagy meleg miatt, és indult is tovább.

- Most már ugye itt maradsz? - kérdezte Albert a jegyzeteiből felnézve.

- Maradok. - hangzott a szerény válasz

- Köszönöm!

- Váljék egészségedre!

To be continued....

7. fejezet, avagy a Hagyományőrzés

Balogh Ádám kiváló vendéglátónak tartotta magát. Minden hónap utolsó péntekjén összegyűltek nála A srácok, és Balogh Ádám vendéglátott. Sör, pizza mindig volt. A fiúk kedvenc menüje. Évek óta tartott már ez a kiváló hagyomány. A srácok jöttek, sör-pizza, világmegváltás. Balogh Ádám úgy érezte, hogy ha ő nem lenne, nem lenne már meg a csapat. Mindenki szétszéledne, más társaságba vegyülne, vagy esetleg családot alapítana. Balogh Ádám az összetartó erő. Büszke volt magára és kiváló vendéglátói képességére. Egészen addig...

Egy időben még úgy érkeztek meg a vendégek, hogy "juhú, sör-pizza!", aztán szépen lassan, mára, hogy az évek és a fent említett menü hatására kicsit megpocakosodtak, átlendült a kevésbé lelkes "már megint sör-pizza" ujjongásnak legkevésbé sem mondható felkiáltásba.

A barátok elkezdtek elmaradozni, kifogásokat találni, volt aki már a családalapításról is beszélt. Valamit tenni kell. Pontosan érezte ezt Balogh Ádám, és kanapéjába belesüppedve morfondírozott, hogy miként tudná visszarántani a társaságot a megszokott kerékvágásba.

A sör az állandó, azzal nem lehet baj, azt nem is szabad mozgatni. A pizzán kell módosítani. Valami egyszerű, gyors, de laktató és az új trendnek megfelelve zöldségekkel telinek kell lennie. Hát bizony, főzni kell, nincs mese. A terv megvolt, szándék megvolt. Ebből bizony lecsó lesz! Emlékezett még a gyermekkora lecsóira, hogy az micsoda csoda. A vidéki nagyszülők mesterei voltak ennek az éteknek. De Balogh Ádám már egyedül volt, nem tudta megkérdezni az öregeket, hogy mit, hogyan kell. Magára maradt. De nagyfiú ő, mindent meg tud csinálni, egy lecsó sem tud rajta kifogni. Vagy mégis? Fogalma sem volt, hogy kell lecsót csinálni. Valami rémlett neki, hogy paprika kell bele, meg kolbász, de ennyi. Hogyan lesz ez puha, és szaftos, mint emlékeiben, az kész rejtély volt.

Elkeseredett, hogy mégsem fogja tudni véghezvinni a nemes tervét, hogy vége lesz a hagyománynak, hogy neki is családot kell alapítania.

Ajtókopogásra ébredt. Elképzelése sem volt, hogy ki lehet az, elvégre nem várt senkit, és a pizza is már régen megérkezett. Az ajtóban egy enyhén pocakos, hetykebajszú szakácsmaszkos emberke állt, kezében két megpakolt bevásárlószatyor.

- Hát, te meg ki vagy? - Balogh Ádám egy percig nem kívánta leplezni meglepettségét.

- Főzzünk lecsót. - Mondta az idegen, és belépett az ajtón.

- Hogyan? Honnan? Miért? Ki? Mikor? - Balogh Ádám ezen kérdések folyamatos ismételgetésével engedte be a fura figurát.

- Gour-Man vagyok. Te pedig lecsót akarsz készíteni. Annyira nem bonyolult ez a képlet. - zárta le a vitát, miközben már pakolta is elő a főznivalót.

Balogh Ádám hallotta már ezt a nevet egyszer, de nem hitte, hogy ez így működik. Az ember kétségbeesik és jön a segítség. A segítség pedig éppen az ő konyhának nem annyira nevezhető helyiségében serényen szeletelte a zöldségeket. Közben pedig tanította, magyarázta, szavalta, hogyan kell lecsót készíteni. Nem is akármilyen lecsót. Rizses lecsót!

Hozzávalók 4 személyre:
2 evőkanál zsír
15 dkg szalonna
1 szál szárazkolbász
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
15 dkg rizs (kb 1 bögre)
1 kg paprika
30 dkg paradicsom

só, bors, pirospaprika

A szalonnát kockára, a kolbászt karikára vágjuk, majd a zsírban kiolvasztjuk. Erre ráborítjuk az apró kockákra szeletelt hagymákat, és üvegesre pároljuk, szottyasztjuk. Tűzről levéve megfűszerezzük sóval, borssal, paprikával, majd ráöntjük az alaposan megmosott rizst. Felöntjük egy bögrényi vízzel, és fedő alatt megfőzzük körülbelül 10 perc alatt. Amint elkészült a rizs, rárakjuk a felszeletelt paprikát, és összeeséséig puhítjuk. A felkockázott paradicsom ekkor kerül csak bele, és jól elkeverve összefőzzük az egészet.

Menet közben újrafűszerezzük, ha szükséges. Kovászos uborkával, friss kenyérrel és hideg sörrel tálaljuk!

- Ennyi? Ilyen egyszerű volna? - Balogh Ádám nem győzte magába szívni a fenséges illatokat, ízlelgetni a nosztalgikus, emlékekkel teli ízeket. - Hát ez csudálatos! Köszönöm, a srácok imádni fogják! Folytatódhat a hagyomány!!

- Váljék egészségetekre! - biccentett Gour-Man az ajtóból búcsúzóul, szerényen, elégedetten.

To be continued....

6. fejezet, avagy az Ikrek nagy napja

Bori és Bence egyszerre ébredtek fel, mint eddig minden áldott reggel. Ha netán valamelyik előbb kelne fel, mindig visszaalszik és félszemmel figyeli a másikat, hogy aztán teli mosollyal együtt tudjanak ébredni. Ez a nap végtelenül különleges volt a számukra, hiszen aznap voltak mindketten öt évesek. Egy ikerpár életében ez igen csak nagy esemény. Ketten együtt már tíz évesek, ami nagyon nagy szó. Tavaly még csak 8 évesek voltak, de idén. Hűha. Érettebbnek, felnőttebbnek érezték magukat, mint eddig bármikor. Óriási kiáltással kiugrottak az ágyból és pizsamában, bezsongva berohantak a szülőkhöz. Hajnali 5 óra volt.

Anyuci gyorsan felpattant és kitessékelte a csemetéket a szobából, mert ha Apuci felébred, akkor ott lesz nemulass.

Az tudvalevő, hogy a gyerekek, főként, ha születésnapjuk is van ilyenkor már nem visszaaltathatóak, így ezzel nem is próbálkozott. A körbeugrálásra és a fülsiketítő "szülinapunkvan" kiáltásokra már fel volt készülve. Kivette a hűtőből a vajat, a lekvárt, a mézet, és megkent pár szelet kakaós kalácsot. Mellé kakaót főzött. Porból. Ez volt a szülinapi reggeli. Az ikrek bevetették magukat a TV elé, és vígan lakmároztak, miközben a kedvenc meséjüket nézték. Most Bence is nézhette, nem volt büntetésben. Ma nem.

Anyuci boldog volt, mert már tudta, hogy milyen torta kerül délután az asztalra. Ez nem volt általában így. Az utóbbi születésnapokon bolti torta volt, de se a gyerekek, se Terimama nem szerette. Igaz, Terimama semmit nem szeretett, csak a saját főztjét. Persze nem főzött már, mert hát a dereka... De ezek a torták valóban nem voltak igaziak.

Szóval Anyuci elhatározta, hogy most valami valódit csinál, ahogy régen az ő Anyucija. Persze nem értett hozzá, hogyan kell tortát sütni, mitől lesz könnyű a tészta, mitől emelkedik úgy fel, hogy kerül bele csoki, meg rá is. Szóval nagyon távol állt tőle a sütés.

Pár nappal az ikrek születésnapja előtt elindult, hogy felkeresse azt az embert, aki segíthet neki. Már nem volt olyan nehéz elérni Gour-Mant, mint régebben, mindenki tudott róla. Így csak fel kellett szállnia a trolira, elmenni a végállomásig, ott a kisutcán felsétálni egészen a zöldházig, kétszer jobbrafordulni, majd egyszer balra, és a sarkon az üvegajtón becsöngetni. Itt lakott az ő kedves barátnője, a Zsófi. Na, ő tudja, hogy kell elérni azt az embert.

Egy réges régen bezárt étteremben találkoztak. Nem vihette haza, mert mit szólna Apuci. Ez így lesz jó, meg lehet így is tanulni. Muszáj lesz, különben Terimama megint egész este csak károgni fog. Na, azt már nem.

Gour-Man pedig mesélt. Mert ahogy ő magyarázza a receptet, az mesélés. Ízzel, lélekkel, hogy Anyuci látta maga előtt a folyamatot, érezte az illatot.

Végül pedig elsajátított egy csodát. A Málnapudingos áfonyás csokitortát:

6 főre a következő hozzávalók szükségesek:

• 10 dkg étcsokoládé
• 5 dkg vaj
• 6 dkg cukor
• 2 tojás
• 6 dkg liszt
• csipet só
• 2 tk sütőpor
• 30 dkg málna
• 1 tasak főzés nélküli vaníliás pudingpor
• egy kis doboz áfonya

Az apróra tört csokit a vajjal vízfürdőn megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a két tojás sárgáját (a fehérjét különszedjük, majd még szükség lesz rá), a cukrot is beleszórjuk a csillogósan barna krémünkbe, és jó alaposan, már-már habosra összekeverjük. Ezután hozzákeverjük a lisztet és a sütőport is. Ha ezzel készen vagyunk egy nagyon fényes, sűrű, izgalmas csokimasszát kapunk. A tojásfehérjéből igazi kemény habot verünk, és szépen apránként óvatosan a masszához keverjük. 

Ezután a masszát sütőpapírral kibélelt, vagy kivajazott tortaformába öntjük és 160 °C-ra előmelegített sütőben kb 20-30 perc alatt készre sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy alaposan átsült-e a tészta (beleszúrjuk, ha nem lesz maszatos a pálcika, akkor nyertünk).

Miközben kihűl a tésztánk, a málnát alaposan összetörjük, és a pudingporral összekeverjük. Ezáltal egy igazán kiváló málnakrémet kapunk, amit gyönyörűen fel tudunk kenni a tortára. 

Ezt követően áfonyaszemekkel körbeszórjuk a tetejét, és már készen is vagyunk. A tészta kellemesen csokis, a krém izgalmasan savanykás. Más nem kell egy igazi tortához!

Gour-Man tökéletesen át tudta adni a tortasütés egyszerű, de mégis különleges fortélyait. Anyuci nagyon hálás volt immáron kedvenc hősének, aki habár nem sokat beszélt, de mégis sokat mondott.

Búcsúzóul Anyuci megölelgette, megpuszilgatta, de csak annyira, hogy Gour-Man elpiruljon kicsit.

-Váljék egészségükre! Nagyon boldog születésnapot! - mondta, és kihátrált az étterem hátsóbejáratán.

Anyuci tudta, hogy ezzel nyerni fog. Boldogan szaladt bevásárolni, és közben folyamatosan mondogatta magában a lépéseket. Hiszen ez nem is bonyolult. A gyerekektől megörökölt telimosollyal kezdett neki az előkészületeknek, hogy miközben a gyerkőcök ismét elaludtak a TV előtt megsüthesse a szülinapi tortát.

To be continued...

5. fejezet, avagy a Versenyszellem

Siheder korában hősünket még nem foglalkoztatták olyan dolgok, mint az emberiség főzésszeretetének visszaszerzése, konyhai analfabéták tanítása szakácskönyvet írni-olvasni jól, vagy éppen csak kétségbeesett főznivágyók egyengetése. Sokkal inkább szerette bontogatni szárnyait, fejleszteni főzési képességeit, kielégíteni gasztrovágyait. Egyszóval ott főzött, ahol tudott és engedték.

Ezen megfontolásból sűrűn vett részt különböző megmérettetésen, versenyen, ahol a mai világ főzni tudó és ezt megmutatni akaró emberkéi gyűltek össze, hogy egymás ízlelőbimbóját megcsiklandozva elvigyék az Arany Fakanalat. A kicsi Gour-Mannak már négy volt ebből a díjból. Azért csak négy, mert kettőt elkártyázott, egyet pedig elajándékozott egy lánynak, aki egyszer kiváló mustáros-vajas kenyeret készített. Mindemellett világraszólóan meseszép volt. Tehát négy trófea maradt neki, ami, ha azt vesszük, hogy a világ legelismertebb szakácsainak is maximum kettő volt, igencsak figyelemre méltó teljesítmény.

A verseny, mint mindig, különleges volt. Fűszerek tömkelege, pirított hagyma, sült szalonna és friss zöldségek illata zengte be a területet. Aki csak arra merészkedett összecsordult nyállal próbált mélyeket szippantani a telített levegőbe. Körülbelül 10-15 fiatal, öreg, férfi, nő kavargatta a kondérját, kóstolgatta főztjét, és árgus szemekkel leste a szomszédját, hogy ki, hogyan, mit, meddig készíti. Ennyi ember volt csak, aki kimert állni főzőtudományával a publikum elé. A boldog zsűri pedig várta, hogy elkészüljenek a csodák, hogy degeszre kóstolhassák magukat. Nagy nap volt ez számukra is: végre ehettek valódi ízeket.

A verseny során sorra hullottak ki a különböző pástétomok, főzelékek, pecsenyék, míg végül csak két nagyreményű harcos maradt a konyhaasztalon túl. Hősünk, aki ekkor még nem használta jólcsengő Gour-Man nevét, és egy Lipót nevű fiatalember, aki mindenáron be szerette volna bizonyítani rátermettségét.
Mindketten igazán odatették magukat, zakatolt a konyhakés, rotyogott a lábos, főződött a főzendő, de a tapasztalat és a veleszületett tehetség az ifjú Gour-Man számára kedvezett. Lipót már az első késsuhintásnál látta, hogy nem sok esélye van, holott eddig egészen magabiztosan tört előre. De be kell látni, amit be kell látni. "Ebből a srácból egyszer még nagy konyha-hős lesz" - mormogta maga elé tudat alatt prognosztizálva.

A zsűrinek sem volt kétsége, hogy a két kiváló étel közül melyik az, amelyik a győztes trófeát kapja. A győztes étel pedig nem volt más, mint egy parádés Tárkonyos csirkés-tarjás töltöttmuffin. Lipót különleges Camambert-es töltöttcsirkéje sem volt piskóta, de nem lepődött meg senki, amikor szoros pontozás mellett a muffin aratta le a babérokat.
A fiatal többszörös bajnokunk nem is titkolta, hogyan készítette el ezt a fogását, remélte, sokan ellesik könnyed mozdulatait, így folyamatosan, már-már tanári előadásmóddal kommentálta, hogy mit, hogyan készít:

6 személyre ezeket az alapanyagokat kell előkészíteni:
15 dkg vaj a tésztához (kicsit legyen több, mert kell a kikenéshez is) + 2 dkg a töltelékhez
37 dkg liszt
1 szép szál póréhagyma
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál tárkony
60 dkg csirkemell
30 dkg főtt tarja
20 dkg trappista sajt
só, bors
1 db tojás
2 ek tejszín

Ha ez mind megvan, akkor már csak össze kell rakni, amink van:
A vajat 1,6 dl vízzel felforraljuk, majd a tűzről levéve a liszttel és a sóval elkeverjük, majd egy kellemesen csillogó tésztát gyúrunk belőle. Lényeg, hogy lágy és rugalmas legyen!

Ekkor begyújtjuk a sütőt és 160 °C-ra jól előmelegítjük.
Egy hetyke lábosban vajat olvasztunk, és a felkarikázott póréhagymát rádobjuk fonnyadni. Rányomjuk a fokhagymát, megszórjuk a tárkonnyal, és 6-7 percig pároljuk ebben a formában. Miközben félretesszük hűlni, hozzálátunk a csirkemell és a tarja felkockázásához, majd a húst jól összedolgozzuk a hagymás keverékünkkel, majd meghintjük sóval-borssal, ahogy mondják, ízlés szerint, majd az egészet nyakon szórjuk darált sajttal, és visszatesszük a tűzre, hogy a sajt beleolvadjon.

A tésztát újra elővesszük, és ketté szedjük (a pite alja és teteje). Lisztes deszkán vékonyra nyújtjuk, majd a muffinsütő formájának megfelelő korongokra szeljük, és a kivajazott formát kibéleljük a tésztánkkal. A tészta másik felét kisebb korongokra, de hasonló módon szeljük.
A jól összeállt töltelékkel alaposan megtöltjük a kosárkákat, majd a kisebb  lapocskákkal lefedjük, a széleket jól összenyomkodjuk.
Villával megszurkáljuk a tetejét és tojásos-tejszínes keverékkel alaposan bekenjük.

Sütőben aranybarnulásig sütjük, és már készen is van ez a kitűnően friss, mindenkor fogyasztható csemege.

Az ifjú átvette a díját a jóllakott zsűritől, ám azon nyomban, egy szó nélkül a szomorkodó Lipót kezébe nyomta és gratulált neki. Átadta a stafétát. Jobban örül, ha a társa (is) örül. Ilyen ember volt ő. Már akkor is.

A nyálcsorgató közönség nem győzte tapsviharral ünnepelni a két győztest. A kíváncsi emberek kérdésekkel bombázták a fiatalembert:
- Mit üzen azoknak, akik ki fogják próbálni a receptjét?
- Váljék egészségükre! - mondta kicsit elpirulva, mert nem hitte volna, hogy ilyen hatással lehet az emberekre. Akkor még nem hitte...

To be continued....

4. fejezet, avagy Rambó bevetésen

Kelemen Pistit az egész családja gyerekként kezelte, pedig már 10 éves is elmúlt. Már majdnem egy hete! Pistikének, Pityunak, Tökinek vagy éppen Öcsinek szólitották mindig. Nem szerette ezeket a gyermeki, lekezelő, bugyuta megnevezéseket. Önmagát - azóta, hogy a TV-ben látta azt a lövöldözős, izmos, felnőttet -  Rambónak nevezte. Ez a név nagyon passzolt hozzá, hiszen ugyanolyan izmosnak és vagánynak érezte magát, mint a valódi Rambo.

Szóval Rambó nem szerette, ha gyereknek nézik, éppen ezért igyekezett önállóvá vállni, hogy egyszer majd ő is a dzsungelt járhassa piros fejpánttal (a piros fejpántot már beszerezte két hete). Ebben a korban már eléggé érett volt ahhoz, hogy tudja, hogy az önállóvá váláshoz meg kell tanulnia önmagáról gondoskodnia. A dzsungelben lehet, hogy van sok lőszer, meg búvóhely, de mit lehet ott enni? Meg kell tanulni ételt készíteni! Szorgosan sürgött a konyhában, azokon a napokon amikor éppen nem volt büntetésben. A hét ezen napján mindig tökéletesítette főzőtudományát. Mindent meg tudott főzni. Papírt, sarat, játékkatonát, cipőkrémet, de a legbüszkébb a filctollakra volt. Már-már ínycsiklandozó színeket hozott létre egyes egyedül azáltal, hogy forró vízbe különböző tollakat rakott. Nagy odafigyelést és precizitást igényelt, mert nem volt mindegy, hogy milyen tollakat rakott milyen sorrendben a forró vízbe.

Sajnos környezete nem nagyon díjazta főzőtudományát, ezért mindig büntetést kapott. Rambó viszont tudta, hogy csak nem akarják, hogy itt hagyja szüleit védtelenül. De neki nem volt választása. A küldetés az küldetés, ezért nem hagyhatja abba önnön maga képzését.

Segítségre volt szüksége, méghozzá egy rendes felnőttől. Mikulás hanyagsága óta nem hitt a levélírásban, így csak egy módja volt elérni Gour-Man bácsit (Rambo után ő volt a másik kedvenc hőse): hagyni kell neki egy félreérthetetlen jelet. Kiszökött a játszótérre, és a körhinta közepére helyezte a híres filctoll-levesét, mellébiggyesztve a címét. Tudta, hogy ha létezik a gasztro-szuperhős, akkod ez nem kerülheti el figyelmét.

Rambónak nem is kellett csalódnia. Hamarosan egy papírrepülő szállt be az ablakán, amelyben Gour-Man Jelzett, hogy megkapta az üzenetet és hamarosan érkezik, ne ijedjen majd meg. Rambó ezen mosolygott kicsit, hiszen ő sosem ijed meg senkitől.

Gour-Man pedig megérkezett, és egy igazi dzsungelharcosoknak való sütemény recepjével felszerelkezve lépett be az ajtón. Rambó pedig örömmel figyelte, hogyan készül az az étel, amelyet majd az erdőben fog mindig enni. 

Ez pedig nem más, mint a Csokis-kakaós muffin vanilia fagyival és piros gyümölcsökkel.

A hozzávalókat Gour-Man szépen kirakta az asztalra. 4 személyre számolva a következő alapanyagok szükségesek:

• 100 g vaj
• 4 evőkanál kakaópor
• 150 g jó minőségű étcsokoládé
• 4 tojás, (ebből kettőnek csak a fehérje kell majd)
• 120 g cukor
• 100 g liszt
• vanília fagyi
• bármilyen gyümölcs (jelen esetben piros gyümölcsök)

Ha az alapanyagok megvannak, gyerekjáték összerakni ezt a sütit. Nem kell mást csinálni, mint a vajat és a csokit vízfürdőn megolvasztjuk, majd miközben hűl, a két tojást, a két tojásfehérjét valamint a cukrot, jó alaposan felverjük, lehetőleg habverővel. Ezt az egyveleget, valamint a lisztet a kihűlt csokihoz keverjük, és jól elegyengetjük.

A sütőt 160 °C-ra előmelegítjük, közben a muffin formákat alaposan kivajazzuk, és kakaóval még alaposabban "kilisztezzük". Ezután a csokimasszát beletöltjük a formákba.

Körülbelül 12 perc alatt gyönyörűen elkészül. Vaníliafagyival és gyümölcsökkel körítve tálaljuk és fogyasztjuk.

Rambó boldog volt, és már majszolta is a sütit. Tudta, ha ezt a szülők meglátják, el fogják engedni a dzsungelbe. Teli szájjal megköszönte Gour-Mannak a segítséget, és biztosította róla, hogy most már hisz benne.

Hősünk pedig összepakolt a konyhában, hogy ne ezen múljon Rambó délutáni büntetésének mértéke, és továbblépett, hogy még több embernek megtanítsa, hogy főzni tulajdonképpen remek dolog.

Az ajtóból még visszanézett, de Rambó már a kedvenc Rambo filmjét nézte.

-Váljék egészségedre. - mosolyogta maga elé Gour-Man és továbbállt.

To be continued....