12. fejezet, avagy a Bezzegapu

Amióta elvált, Ferencünk nem igazán találta a helyét. Az asszonynál maradt a két gyerek, Ádám és Peti, és csak kéthetente töltöttek nála egy hétvégét. Ez igencsak nehéz váltás egy 10 éves szoros családi élet után, de hát ez van. Ha menni kell, hát menni kell. Ferencünk majd megtalálja a maga boldogságát újra. Addig pedig marad a kéthetente való feltöltődés. Jelenleg ez volt számára az egyetlen örömforrás: a Srácok.

Ferencünk mindig lázasan készült ezekre az alkalmakra. Kéthetente kitakarított, mosott, új játékokat vett. Egyetlen egy baj volt mindig is, nem igazán tudott mit adni a gyerekeknek enni. Két napig nem tudnak pizzát, vagy hamburgert enni, mert meglepő módon megunják. Az utóbbi időkben a Srácok hoztak maguknak elemózsiát. Ferencünknek természetesen nem csomagolt az anyjuk. Arról nem is beszélve, hogy egyre inkább állandósultak a "Bezzeganyu" kezdetű történetek, amiknek szintén véget akart vetni, mert nem nagyon élvezte ezeket érthető módon. "Bezzegapus" történeteket akart.

Ezen felbuzdulva a takarítás és hasonló rituálék után nekilódult, hogy bevásároljon mindent, ami a sütés-főzéshez kell. Miután beszerezte az alap konyhai eszközöket, mint a sütő, meg a különböző edények, neki indult az élelmiszer beszerzés legendásan kellemes körútjára.

A baj az volt, hogy azt sem tudta, merre, hogyan, mit, mennyit, miért. Miközben járt-kelt a piacok és bevásárlóközpontok világában megpillantott egy ismerős alakot. Nem tudta hol, mikor látta, az is lehet, még nem látta, de érezte, hogy ismeri, és oda kell menni hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a furcsa szakácsruhás férfi is őt nézte.

- Jónapot, ne haragudjon, de miért olyan ismerős nekem? - kérdezte a szatyrokkal felszerelt Ferencünk.

- Gour-Man vagyok. Segíteni fogok. Megtanítalak olyan ételt készíteni, amitől a gyerekeknek leesik majd az álluk. Épp úgy, mint most neked.

Ferencünk épp hogy visszanyerte figyelmét az ámulatból, hogy mi is történik éppen, azon kapta magát, hogy a szatyrai tele vannak a szükséges élelmiszerrel. Hallott ő már róla, hát persze. A gasztro-szuperhős. Valamiért mindig úgy képzelte, hogy éjjel dolgozik, mint a legtöbb normális szuperhős. Sohasem gondolta volna, hogy szembejön vele pont akkor, amikor neki épp segítségre van szüksége.

- Egy nagyon hagyományos, ámbár közkedvelt Brassóit fogunk csinálni. Nem lesz csalódás, bízhat bennem! - bátorította Ferencünket Gour-Man.

Hazaérvén számba vették a bevásárlást (4 adagra való):

1 kg sertés lábszár

10 dkg kolozsvári szalonna

20 dkg vöröshagyma

2 fej fokhagyma

1 szem paradicsom

1 szem paprika

1,5 kg krumpli

só, bors

húslé (húsleves kockából is lehet)

Gour-Man és Ferencünk az alábbiak szerint láttak neki a munkálatoknak:

A különféle alapanyagokat nagyjából egységes kockára aprították.

A krumplit zsírral bekenték (lehet olajjal is, de zsírral finomabb), fokhagyma darabkákkal és sóval egyetemben sütőbe helyezték, hogy ott elősüssék. Közben a szalonnát kiolvasztották, megfonnyasztották rajta a hagymát, ráhelyezték a felaprított paradicsomot, paprikát, hogy ez egy igazán kellemes alapot kölcsönözzön a készülő ételnek. Belehelyezték a felkockázott húst, sóval, borssal, fokhagymadarabkákkal alaposan megfűszerezték, majd elkezdték pörkölgetni, húslével fölengedve főzögetni.

Fontos, hogy se a krumpli, se a hús ne készüljön el teljesen, mert a végleges fázist együtt, összekapaszkodva tehetik csak meg.

Miután a krumpli félig-meddig megsült, és a hús is már nagyjából késznek minősíthető, összeöntésre kerülhet sor,  hogy még egy kis fokhagymás fűszerezéssel végleg összepiruljanak a sütőben.

- Hát ez... - keresgélte a szavakat Ferencünk

- Ez a Brassói. Igazi klasszikus.

- Köszönöm! Ezt soha nem tudom meghálálni... már hallom is a "Bezzegapus" történeteket... - merengett el könnyes szemmel képzeletében a kissé önbizalom hiányos apuka.

- Váljék egészségükre. - mondta Gour-Man, és Ferencünket révedve hagyva távozóra fogta.

To be continued...

11. fejezet, avagy a Suhanc

Időpont: Szerda, negyed kettő. Helyszín: a Suhanc nevű kricsmi jobb hátsó asztala.

Itt ücsörög Takács bácsi, ki tudja hanyadik kisfröccse mellett, egyedül magában motyogva. Így megy ez már évek óta. Minden nap eszik egy porlevest, de különben fröccsözik, és magában beszél. Senki nem tudja, mi történt vele, senki nem tudja, mit motyog. Nem mertek még leülni mellé. Nem is nagyon akarták zavarni.

Suhanc, a kocsma névadó kocsmárosa, aki már körülbelül negyven éve kinőtt a suhanc korból, állítja, hogy recepteket motyog, de ő egy kukkot sem ért belőle.

Szerda, fél kettő, egy idegen leül Takács bácsi mellé, két kisfröccsel. Az idegen szakácsruhát visel és van valami hősies a megjelenésében.
- Tudja, hogy készül a jó vadas? - kérdezte egy kis idő után Takács bácsi az idegentől.
- Tudom. - hangzott az őszinte válasz.
- Az más. Én már unom... Ezen a héten minden nap azt főztem. Múlthéten perkelt volt. Jövőhéten megint vadas lesz. Mit csináljak, ha csak ezeket ismerem?
- De hisz minden nap itt ül, és maximum egy porlevest eszik.
- Maga még fiatal. Tudja, én fejben főzök. Nincs nekem már igazán étvágyam, csak egy levest bírok enni. El is telek vele. Viszont szeretem a recepteket, csak sajnos a perkelten és a vadason kívül nem ismerek mást, így azokat főzöm fejben. Tegnap különösen jó lett a vadas, kár, hogy nem volt itt...
- Szeretnék segíteni. Mit szólna ma egy új recepthez?
- Hm, az jó lenne, úgy is ebédidő van. Mit tud?
- Franciás zöldség ragús csirkemell. Ezt főzzük ma.
- Rendben, de szigorúan fejben!
- Csakis...

Hozzávalók (2 főre):
- 1 egész csirkemell filé
- 10 dkg zsírszalonna
- 3 nagyobb szál sárgarépa
- 3 szál fehérrépa
- 1 fél zeller
- 1 szál póréhagyma
- 2 dl tejszín
- 2 dl száraz fehérbor
- só, bors

Így készül fejben:

1) A szalonnát kockára vágjuk és kiolvasztjuk, a zsírjában elősütjük az előzőleg nagyobb szeletekre felvágott, sózott, borsozott csirkemelleket. A húst kivesszük, félre tesszük. 
2) A visszamaradt zsiradékban lepirítjuk a karikára vágott póréhagymát, sárgarépát, zellert és fehérrépát.

3) Fehérborral és tejszínnel felengedjük, és a hússal együtt az egészet készre pároljuk.

4. Rizs körettel fenséges fogásként tálaljuk.

- Hmm... - nyalta meg szája szélét Takács bácsi. Ilyen finomat is régen hallottam már!
- Akarja, hogy el is készítsük? - kérdezte Gour-Man
- Áh, köszönöm, már jól laktam. - mondta Takács bácsi, és bekanalazta levesének utolsó cseppjeit.

- Váljék egészségére. - állt fel az asztaltól az idegen és szerényen távozóra fogta lépteit...

To be continued...

10. fejezet, avagy a Pizzás

Van, amin nem lehet változtatni. Van, aki elutasít minden újítást, minden változást. Nem szereti a szokatlant. Ezen eszmét követte Zsolti is. Dél körül kelt, megette a tegnapi maradék pizzát, elvégezte a napi elvégezni valót, majd berendelte az aznapi pizzát. Ez volt ő. A Pizzás. Nem szeretett más ételt, nem is akart mást megszeretni. Hiszen a pizza nagyon változatos. Zsolti pedig kipróbált már mindenfélét. Nem volt olyan pizzafutár, aki ne ismerné Zsoltit, a törzsrendelőt.

A Pizzás szerette, hogy ennyien ismerik. Végre voltak olyan barátai is, akik minden nap hoznak neki enni, nem csak hozzá jönnek pizzázni. Mi ez, ha nem igaz barátság? Persze érezte, hogy valami nem stimmel. Sokáig nem tudta megmagyarázni, de érezte, hogy ez így nem az igazi.

Aztán rájött. Rádöbbent a rideg valóságra: egyre kevesebb feltétet tesznek a pizzára, és a tészta is egyre szárazabb... a barátai kispórolják az alapanyagot...

Sokáig csak ült és majszolgatta a tegnapi széleket.

- Nincs szükségem rájuk! - szipogta teli szájjal - majd én csinálok magamnak pizzát!

A nagy elhatározásban megéhezett, így reflexből rendelt egy pizzát. Miközben várta a futárt, már meg is fogalmazta magában, hogyan fogja a szemébe mondani, hogy most rendelt utoljára... Előre mosolygott.

A mosolya azonnal lelohadt, amint kinyitotta az ajtót. Egy ismeretlen, különös pizzafutár állt előtte. Legfőképpen azért volt különös, mert nem volt nála pizzás doboz. Az, hogy köpenyben volt, és szakács sapkában, az nem volt érdekes. De nem volt nála a pizza.

- Na, ez sem kap borravalót. - morogta magában Zsolti.

- Nem pizzafutár vagyok, te lökött! Gour-Man vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek!

- Nekem? Nekem nem kell segítség. Nekem pizza kell.

- Pont ezért vagyok itt. Pizzát fogunk sütni. Saját pizzát!

- Hát jó... - mondta Zsolti nem leplezve csalódottságát, elvégre nem igazán gondolta ő komolyan, hogy ő fogja csinálni a pizzát. Remélte, hogy ez egy jó lecke lesz majd, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Erre megjelenik ez a gondolatolvasó bolond Gour-Manus, aki meg akarja tanítani őt pizzát sütni. Ráadásul nem hozott magával pizzát. Nem lesz ez így jó....

- Natehát! - vette elő szigorúbb hangját Gour-Man. - Megtanulsz pizzát sütni, mert az állítólagos barátaid, akik nem is a barátaid csúnyán átvernek. Nem szorulsz rájuk, mert jobbat, finomabbat és igazibbat tudsz csinálni náluk. Elmondom, hogyan. Gyakorlásképpen Minipizzákat csinálunk:

Hozzávalók 4 főre:

Tésztához:

350 g liszt

1 ek só

kb 2 dl víz

1/2 tasak sütőpor

3 ek olivaolaj

oregano

Szószhoz:

2 paradicsom

1 paradicsomsűrítmény

1/2 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

só, bors

oregano

olivaolaj

Feltét:

Lehet bármi! De tényleg!

Itt most sonka és sajt szerepel.

A tészta hozzávalóit egy nagy edényben összekeverjük. Arra figyelünk, hogy a vizet fokozatosan adjuk hozzá, annyit, amennyit a liszt felvesz. Addig-addig gyúrjuk, dagasztjuk, amíg egy kellemesen rugalmas, nem ragacsos tésztagolyóbist nem kapunk.

Félretesszük, amíg megcsináljuk a pizzaszószt.

A paradicsomokat meghámozzuk, kockára vágjuk, és egy turmix gépbe tesszük. Így teszünk az összes többi alapanyaggal is. Alaposan összeturmixoljuk, és már készen is van a friss pizzaszósz.

Visszatérünk a tésztához, amit még több kis golyókra szedünk szét, majd ezeket a golyócskákat kicsi pizzaformákká alakítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, megkenjük a szósszal, rárakjuk a felkockázott sonkát és a reszelt sajtot, majd előmelegített sütőben körülbelül 15 perc alatt elkészül.

- Látod, milyen egyszerű? - kérdezte a szuperhős

- Kevés lesz... - mondta teli szájjal Zsolti, miközben az utolsó előtti minipizzát falta éppen

- Váljék egészségedre! - fogta távozóra Gour-Man, és tudta, hogy még egy embert sikerült beavatnia a sütés nagyszerűségébe.

To be continued...

9. fejezet, avagy a Kölyökidő

Jocó volt a főparancsnok, mint mindig. Laci a kisparancsnok, Andris pedig a közlegény, mert ő volt a legkisebb. Ha majd idősebb lesz, mint a testvérei, ő is lehet parancsnok. De addig ő a közlegény. 

Ezen a napon az eddiginél is különlegesebb feladat várt rájuk: meg kellett menteni a világot. Ez a feladat mindegyikük legjobb tudását kívánta. A világ az egész nappali területét jelentette, egészen a erkély ajtóig. Oda ugyanis nem mehettek ki, mert a kilencediken laktak, és Jocónak tériszonya volt. Tehát a nappalit kellett megmenteni, méghozzá sietősen, mert ötkor jönnek a Szülők, és akkor már nem lehet világot menteni, ez köztudott.

A világ megmentése igazából már rutinmunka volt a számukra. Naponta mentettek meg világokat, tegnap például a konyha és fürdőszoba világát, múlthéten pedig a hálószobát. A haditerv pedig a jól megszokott bukfenc-taktika volt, vagyis Andris, mint közlegény előreveti magát az ajtóból, eldobja a gránátokat, ám egy ellenséges katona lövedéke miatt elesik, és elmegy megcsinálni a szörpöket. Közben Jocó és Laci két oldalról közelíti meg a nagy kanapét, és sortűzzel fedezik magukat. Ekkor hirtelen Jocó, a főparancsnok előrebukfencezik fénysebességgel és kiszabadítja a hintalovat. Laci a foglyokat szabadítja ki a könyvespolc mögött.

Cirka három óra alatt végeznek az összes ellenséggel, kiszabadítanak mindenkit, megemlékeznek Andrisról és boldogan szörpöznek a kanapén és büszkén tekintenek a csatatérre, ahol a sok ellenséges könyv, ruha, függöny, váza, és egyéb gonosz teremtmény hevert holtan.

- Ebből megint baj lesz. - mondta bölcsen a főparancsnok nagy rutinnal.

- Mit javasol parancsnok úr? - kérdezték a többiek

- Elterelés! Sütünk valamit, ahogy Anyu szokta. A jó és rossz viselkedés kioltja egymást, így olyan lesz, mintha nem történt volna semmi! - fejtette ki ördögien ravasz tervét.

- Hogy kell sütni? - szólalt meg Andris, a közlegény a maga kis naiv aggodalmával.

- Majd Gour-Man segít! Ő mindig segít... - hangzott el a reménnyel teli válasz a főparancsnoktól.

És milyen igaza volt! Gour-Mant elérte a segélykérés, és csodával határos módon már ott is állt az ajtóban teljes menetfelszereléssel.

A gyerekek egy csöppet sem lepődtek, csak Andris, de ő még csak közlegény. Gour-Man bácsi pedig ünnepélyes keretek között ideiglenesen átvette a főparancsnokságot Jocótól, és hozzálátott a Narancskrémes csokitorta hadművelethez.

Felszerelés 8 főre:

Tortához:

120 g keserű kakaópor

150 g vaj 

50 g porcukor

300 g kristálycukor

120 g liszt

6 tojás

1 dl olaj 

2 tk vanília aroma

A krémhez:

3 dl narancslé (+ egy kis Cointreau a felnőtteknek)

1 narancs reszelt héja

1 csomag vaníliapuding

1 púpos ek krémsajt

2 dl felvert tejszín

1 jó marék mazsola (alkalmasint elhagyható)

200 g fehér tortabevonó a tetejére

A haditerv:

Először a tortát készítjük el.

1.Kivajazzuk, kilisztezzük a tortaformát.

2. Vajat olvasztunk,  majd belekeverjük a kakaóport és a porcukrot

3. 2-3 ek vízzel felöntjük, majd kis lángon összeolvasztjuk.

4. Egy nagy  tálban géppel összekeverjük a többi hozzávalót: a lisztet, a kristálycukrot, a tojásokat, az olajat és a vaníliaaromát.

5. Ehhez öntjük hozzá a kakaós masszát és simára keverjük.

6. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük.

Miközben sül a torta, elkészítjük a krémet:

1. A narancslevet felmelegítjük, majd felfőzzük a pudingporral (felnőtteknek Cointreau-ja most kerülhet bele).

2. Hozzáreszeljük a narancshéjat, belekeverjük a krémsajtot és a felvert tejszínt.

3. Jó alaposan összekeverjük

Miután elkészült a torta, középen vízszintesen kettévágjuk. Az alsó részt megkenjük a krémmel, megszórjuk mazsolával, majd ráhelyezzük a tetejét. 

Az egészet bekenjük még egy kis narancsmasszával, majd alaposan befedjük a gőzfürdőn felolvasztott fehércsokival.

A szülők érkezéséig hűtőben tároljuk.

- Brilliáns! - Ujjongtak a fiúk -  Miénk a győzelem!

- Akkor fog igazán jól esni, ha a csatatér visszaváltozik nappalivá. - Lombozta le a srácokat a számukra már nem is annyira jófej szuperhős. - Gyerünk, pakolás! - adta ki utolsó parancsát az ideiglenes főparancsnok.

A fiúk pedig lázasan nekiláttak pakolni, de mindegyikük a tortára bírt csak gondolni. Gyomruk korgása és nyáluk állandó visszanyelésének zaja pedig elnyomta amint Gour-Man kilépett az ajtón.

- Váljék egészségetekre! - mondta mosolyogva, és szerényen tisztelgett a bajtársak felé.

To be continued...

8. fejezet, avagy A visszatérés

Kovács Albertről mindenki tudta, hogy remekül főz. Barátai vele példálóztak, mindenkori barátnői büszkék voltak rá, anyukák hozzá jártak receptért. Ő volt BezzegAlbi. Albert pedig élvezte ezt. Szerette a népszerűséget, hogy őrá mindig lehet számítani, hogy volt valaki.

Az, hogy magától sosem tudott főzni, azt már nem zavarta. Receptes volt ő mindig is. Persze ezt senki nem tudta. Kottából főzött. Értette, érezte a szakácskönyvek betűit. Ízlelte a leírt szavakat, mélyen szippantva olvasgatta a hozzávalókat.

Egy forró nyári napon BezzegAlbi éppen hazafelé tartott a piacról, amikor az lakástulajdonosok legnagyobb félelmével találta szembe magát: ajtó feltörve, lakás kipucolva. Mivel régen rendszeresen olvasott krimit, rögtön tudta, hogy betörtek hozzá. Azt is rögtön észrevette, hogy oda lett minden receptkönyve, jegyzete. Az, hogy hol van a TV, a HiFi, meg a többi masina, annyira nem is tűnt fel neki. De a receptek! Az élete, a renoméja. Belépett a konyhába, és felpakolta az asztalra a bevásárlást: 2 szép nagy csirkemell, lilahagyma, bacon, fokhagyma, vaj, sajt, méz, balzsamecet, fahéj, valamint egy kis fröccsnek való a meleg miatt.

Bekeverte a fröccsöt, amíg még hideg a szóda, és elkeseredetten leült a konyhakőre. Mit is akartam én főzni? Mi is volt a receptben? Hát ez volt az ő átka: nincs recept, nincs BezzegAlbi. A problémát csak tetézte, hogy cselekednie kellett, mert a hűtőt is elvitték, a csirke pedig nem várhat. A lakás ügyével majd ráér utána foglalkozni, elvégre az nem romlik meg.

A második üveg bor elfogyasztása után, merthogy természetesen többet vett a nagy melegre való tekintettel, még mindig a konyhakövön ült, mellette a csirke, hogy az is hűljön valamelyest, és egyre tompábban kattogott az agya. Fogalma sem volt, mit kell kezdeni az alapanyagokkal, hogyan kell recept nélkül dolgozni. Bizony, bajban volt.

Arra ébredt, hogy kopognak. Ez azért volt érdekes, mert nem volt már zár az ajtón, sőt szinte ajtó sem volt. Készséggel kinyitotta, és azon már meg sem lepődött, hogy az egyre híresebb és kedvelt szuperhős, Gour-Man áll az ajtajában.

- Hát te meg?

- Jöttem segíteni.

- Hol jártál eddig? Azt mondták, eltűntél és már nem segítesz az embereknek.

- Dolgom volt, de visszatértem. - a visszatértem szót sokáig visszhangozták az üres falak.

Ezzel le is rendezték ezt a kérdést, és munkához is láttak. Hősünk természetesen hozott friss csirkét, mert amit Albert hozott, már nem volt igazán friss. Felhörpintették a maradék kis fröccsöket, és átbeszélték, hogy az alapanyagokból mit lehet összehozni: sajttal töltött csirkemell bacon kabátban, hagymalekvárral és kukoricás rizzsel. Albertnak már derengett valami, de lehet, hogy csak a fröccs okozta ezt.

Gour-Man pedig összerakta a hozzávalókat (4 főre):

A csirkéhez:
2 teljes filézett csirkemell
30 dkg trapistasajt
8 szelet bacon
4-5 gerezd fokhagyma
só, bors

A hagymalekvárhoz:
1 kg lilahagyma
2 ek vaj
4 ek méz
3 ek balzsamecet
1 ek só
2 kk kakukkfű
1 kk fahéj
2 dl víz
2 dl száraz vörösbor

A húst alaposan megmossuk, megtisztítjuk, majd kiklopfoljuk. A sajtot felkockázzuk.

A jól kilapított húsokat sóval, borssal befűszerezzük, ráhelyezünk egy keveset a sajtból, majd batyut formálunk belőle, amit bacon szeletekkel csomagolunk be.

Tepsibe helyezve kis pohár vizet öntünk alá, fokhagyma gerezdekkel pakoljuk körbe, és 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 30-40 perc alatt pirosra sütjük. A bacon pirulása és a hús villával való ellenőrzése nélkül ne vegyük ki a sütőből!

A sütési idő tökéletesen elég a hagymalekvár elkészítéséhez:

A hagymát szeletekre vágjuk, vajon elkezdjük párolni. Amikor már puha, ráöntjük a mézet és kicsit karamellizáljuk vele. Ezt követően a balzsamecettel megrottyantjuk, és a fűszerekkel alaposan átkeverjük. Nem marad más hátra, mint felönteni vízzel és borral, és jó alaposan (kb. 20 perc) készre főzni.

Igény szerint kukoricás rizzsel tálaljuk.

BezzegAlbi érezte, hogy visszatért az életkedve. Mit neki az üres lakás, ha ilyen csoda került az asztalára! Gyorsan leírta a receptet, és elhatározta, hogy mostantól meg is fogja őket tanulni.

Gour-Man pedig lehörpintett még egy pohárka fröccsöt, a nagy meleg miatt, és indult is tovább.

- Most már ugye itt maradsz? - kérdezte Albert a jegyzeteiből felnézve.

- Maradok. - hangzott a szerény válasz

- Köszönöm!

- Váljék egészségedre!

To be continued....

7. fejezet, avagy a Hagyományőrzés

Balogh Ádám kiváló vendéglátónak tartotta magát. Minden hónap utolsó péntekjén összegyűltek nála A srácok, és Balogh Ádám vendéglátott. Sör, pizza mindig volt. A fiúk kedvenc menüje. Évek óta tartott már ez a kiváló hagyomány. A srácok jöttek, sör-pizza, világmegváltás. Balogh Ádám úgy érezte, hogy ha ő nem lenne, nem lenne már meg a csapat. Mindenki szétszéledne, más társaságba vegyülne, vagy esetleg családot alapítana. Balogh Ádám az összetartó erő. Büszke volt magára és kiváló vendéglátói képességére. Egészen addig...

Egy időben még úgy érkeztek meg a vendégek, hogy "juhú, sör-pizza!", aztán szépen lassan, mára, hogy az évek és a fent említett menü hatására kicsit megpocakosodtak, átlendült a kevésbé lelkes "már megint sör-pizza" ujjongásnak legkevésbé sem mondható felkiáltásba.

A barátok elkezdtek elmaradozni, kifogásokat találni, volt aki már a családalapításról is beszélt. Valamit tenni kell. Pontosan érezte ezt Balogh Ádám, és kanapéjába belesüppedve morfondírozott, hogy miként tudná visszarántani a társaságot a megszokott kerékvágásba.

A sör az állandó, azzal nem lehet baj, azt nem is szabad mozgatni. A pizzán kell módosítani. Valami egyszerű, gyors, de laktató és az új trendnek megfelelve zöldségekkel telinek kell lennie. Hát bizony, főzni kell, nincs mese. A terv megvolt, szándék megvolt. Ebből bizony lecsó lesz! Emlékezett még a gyermekkora lecsóira, hogy az micsoda csoda. A vidéki nagyszülők mesterei voltak ennek az éteknek. De Balogh Ádám már egyedül volt, nem tudta megkérdezni az öregeket, hogy mit, hogyan kell. Magára maradt. De nagyfiú ő, mindent meg tud csinálni, egy lecsó sem tud rajta kifogni. Vagy mégis? Fogalma sem volt, hogy kell lecsót csinálni. Valami rémlett neki, hogy paprika kell bele, meg kolbász, de ennyi. Hogyan lesz ez puha, és szaftos, mint emlékeiben, az kész rejtély volt.

Elkeseredett, hogy mégsem fogja tudni véghezvinni a nemes tervét, hogy vége lesz a hagyománynak, hogy neki is családot kell alapítania.

Ajtókopogásra ébredt. Elképzelése sem volt, hogy ki lehet az, elvégre nem várt senkit, és a pizza is már régen megérkezett. Az ajtóban egy enyhén pocakos, hetykebajszú szakácsmaszkos emberke állt, kezében két megpakolt bevásárlószatyor.

- Hát, te meg ki vagy? - Balogh Ádám egy percig nem kívánta leplezni meglepettségét.

- Főzzünk lecsót. - Mondta az idegen, és belépett az ajtón.

- Hogyan? Honnan? Miért? Ki? Mikor? - Balogh Ádám ezen kérdések folyamatos ismételgetésével engedte be a fura figurát.

- Gour-Man vagyok. Te pedig lecsót akarsz készíteni. Annyira nem bonyolult ez a képlet. - zárta le a vitát, miközben már pakolta is elő a főznivalót.

Balogh Ádám hallotta már ezt a nevet egyszer, de nem hitte, hogy ez így működik. Az ember kétségbeesik és jön a segítség. A segítség pedig éppen az ő konyhának nem annyira nevezhető helyiségében serényen szeletelte a zöldségeket. Közben pedig tanította, magyarázta, szavalta, hogyan kell lecsót készíteni. Nem is akármilyen lecsót. Rizses lecsót!

Hozzávalók 4 személyre:
2 evőkanál zsír
15 dkg szalonna
1 szál szárazkolbász
2 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
15 dkg rizs (kb 1 bögre)
1 kg paprika
30 dkg paradicsom

só, bors, pirospaprika

A szalonnát kockára, a kolbászt karikára vágjuk, majd a zsírban kiolvasztjuk. Erre ráborítjuk az apró kockákra szeletelt hagymákat, és üvegesre pároljuk, szottyasztjuk. Tűzről levéve megfűszerezzük sóval, borssal, paprikával, majd ráöntjük az alaposan megmosott rizst. Felöntjük egy bögrényi vízzel, és fedő alatt megfőzzük körülbelül 10 perc alatt. Amint elkészült a rizs, rárakjuk a felszeletelt paprikát, és összeeséséig puhítjuk. A felkockázott paradicsom ekkor kerül csak bele, és jól elkeverve összefőzzük az egészet.

Menet közben újrafűszerezzük, ha szükséges. Kovászos uborkával, friss kenyérrel és hideg sörrel tálaljuk!

- Ennyi? Ilyen egyszerű volna? - Balogh Ádám nem győzte magába szívni a fenséges illatokat, ízlelgetni a nosztalgikus, emlékekkel teli ízeket. - Hát ez csudálatos! Köszönöm, a srácok imádni fogják! Folytatódhat a hagyomány!!

- Váljék egészségetekre! - biccentett Gour-Man az ajtóból búcsúzóul, szerényen, elégedetten.

To be continued....

6. fejezet, avagy az Ikrek nagy napja

Bori és Bence egyszerre ébredtek fel, mint eddig minden áldott reggel. Ha netán valamelyik előbb kelne fel, mindig visszaalszik és félszemmel figyeli a másikat, hogy aztán teli mosollyal együtt tudjanak ébredni. Ez a nap végtelenül különleges volt a számukra, hiszen aznap voltak mindketten öt évesek. Egy ikerpár életében ez igen csak nagy esemény. Ketten együtt már tíz évesek, ami nagyon nagy szó. Tavaly még csak 8 évesek voltak, de idén. Hűha. Érettebbnek, felnőttebbnek érezték magukat, mint eddig bármikor. Óriási kiáltással kiugrottak az ágyból és pizsamában, bezsongva berohantak a szülőkhöz. Hajnali 5 óra volt.

Anyuci gyorsan felpattant és kitessékelte a csemetéket a szobából, mert ha Apuci felébred, akkor ott lesz nemulass.

Az tudvalevő, hogy a gyerekek, főként, ha születésnapjuk is van ilyenkor már nem visszaaltathatóak, így ezzel nem is próbálkozott. A körbeugrálásra és a fülsiketítő "szülinapunkvan" kiáltásokra már fel volt készülve. Kivette a hűtőből a vajat, a lekvárt, a mézet, és megkent pár szelet kakaós kalácsot. Mellé kakaót főzött. Porból. Ez volt a szülinapi reggeli. Az ikrek bevetették magukat a TV elé, és vígan lakmároztak, miközben a kedvenc meséjüket nézték. Most Bence is nézhette, nem volt büntetésben. Ma nem.

Anyuci boldog volt, mert már tudta, hogy milyen torta kerül délután az asztalra. Ez nem volt általában így. Az utóbbi születésnapokon bolti torta volt, de se a gyerekek, se Terimama nem szerette. Igaz, Terimama semmit nem szeretett, csak a saját főztjét. Persze nem főzött már, mert hát a dereka... De ezek a torták valóban nem voltak igaziak.

Szóval Anyuci elhatározta, hogy most valami valódit csinál, ahogy régen az ő Anyucija. Persze nem értett hozzá, hogyan kell tortát sütni, mitől lesz könnyű a tészta, mitől emelkedik úgy fel, hogy kerül bele csoki, meg rá is. Szóval nagyon távol állt tőle a sütés.

Pár nappal az ikrek születésnapja előtt elindult, hogy felkeresse azt az embert, aki segíthet neki. Már nem volt olyan nehéz elérni Gour-Mant, mint régebben, mindenki tudott róla. Így csak fel kellett szállnia a trolira, elmenni a végállomásig, ott a kisutcán felsétálni egészen a zöldházig, kétszer jobbrafordulni, majd egyszer balra, és a sarkon az üvegajtón becsöngetni. Itt lakott az ő kedves barátnője, a Zsófi. Na, ő tudja, hogy kell elérni azt az embert.

Egy réges régen bezárt étteremben találkoztak. Nem vihette haza, mert mit szólna Apuci. Ez így lesz jó, meg lehet így is tanulni. Muszáj lesz, különben Terimama megint egész este csak károgni fog. Na, azt már nem.

Gour-Man pedig mesélt. Mert ahogy ő magyarázza a receptet, az mesélés. Ízzel, lélekkel, hogy Anyuci látta maga előtt a folyamatot, érezte az illatot.

Végül pedig elsajátított egy csodát. A Málnapudingos áfonyás csokitortát:

6 főre a következő hozzávalók szükségesek:

• 10 dkg étcsokoládé
• 5 dkg vaj
• 6 dkg cukor
• 2 tojás
• 6 dkg liszt
• csipet só
• 2 tk sütőpor
• 30 dkg málna
• 1 tasak főzés nélküli vaníliás pudingpor
• egy kis doboz áfonya

Az apróra tört csokit a vajjal vízfürdőn megolvasztjuk, majd hozzáadjuk a két tojás sárgáját (a fehérjét különszedjük, majd még szükség lesz rá), a cukrot is beleszórjuk a csillogósan barna krémünkbe, és jó alaposan, már-már habosra összekeverjük. Ezután hozzákeverjük a lisztet és a sütőport is. Ha ezzel készen vagyunk egy nagyon fényes, sűrű, izgalmas csokimasszát kapunk. A tojásfehérjéből igazi kemény habot verünk, és szépen apránként óvatosan a masszához keverjük. 

Ezután a masszát sütőpapírral kibélelt, vagy kivajazott tortaformába öntjük és 160 °C-ra előmelegített sütőben kb 20-30 perc alatt készre sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy alaposan átsült-e a tészta (beleszúrjuk, ha nem lesz maszatos a pálcika, akkor nyertünk).

Miközben kihűl a tésztánk, a málnát alaposan összetörjük, és a pudingporral összekeverjük. Ezáltal egy igazán kiváló málnakrémet kapunk, amit gyönyörűen fel tudunk kenni a tortára. 

Ezt követően áfonyaszemekkel körbeszórjuk a tetejét, és már készen is vagyunk. A tészta kellemesen csokis, a krém izgalmasan savanykás. Más nem kell egy igazi tortához!

Gour-Man tökéletesen át tudta adni a tortasütés egyszerű, de mégis különleges fortélyait. Anyuci nagyon hálás volt immáron kedvenc hősének, aki habár nem sokat beszélt, de mégis sokat mondott.

Búcsúzóul Anyuci megölelgette, megpuszilgatta, de csak annyira, hogy Gour-Man elpiruljon kicsit.

-Váljék egészségükre! Nagyon boldog születésnapot! - mondta, és kihátrált az étterem hátsóbejáratán.

Anyuci tudta, hogy ezzel nyerni fog. Boldogan szaladt bevásárolni, és közben folyamatosan mondogatta magában a lépéseket. Hiszen ez nem is bonyolult. A gyerekektől megörökölt telimosollyal kezdett neki az előkészületeknek, hogy miközben a gyerkőcök ismét elaludtak a TV előtt megsüthesse a szülinapi tortát.

To be continued...